anyaság, család, Egyéb kategória, mindennapok

#2021

Ez az év sokkal többet adott, mint amit elvett. Épp ezért úgy gondolom, álljon itt egy kis számvetés.

KEZDÉS

Több dologba vágtunk bele az idén, volt, amit terveztünk és vártunk, volt, ami viszonylag hirtelen jött. Azt hittem még év elején, hogy 2021 nagy változása az lesz, hogy visszatérek dolgozni és hogy Iduska bölcsibe megy. Ehhez képest – persze nagy dolog, de amennyire féltem tőlük, olyan gördülékenyen ment mindkettő. Ida ügyesen vette az akadályokat és azt hiszem, én is. A beszoktatás nekem kicsit keményebb volt mint neki, de ez már csak így van.

Aztán itt egy új otthon, amiben épp ülök, a gyerekek alszanak / köhögnek, és percről percre egyre jobban lakjuk be a teret. Ezt az egészet nem terveztük, kicsit talán hirtelen felindulásból elkövetett otthonlecserélés volt, de valahogy minden jobban a helyére került.

És meglepően fura érzés, de a húgomnak is, aki nekem mindig sokkal fiatalabb lesz (a valóságnál is meg nálam is), megszületett az első kislánya. A húgom, akinek virág volt a jele az oviban,sírt a beszoktatásnál, egy lila triciklin száguldott, és emlékszem rá, hogy hogy játszottunk gyerekként, és már akkor is furán idősnek gondoltam, mikor együtt jártunk koncertre, szóval hogy anyuka lett. Férjjel, otthonnal, csecsemővel, babakocsival, szülési élménnyel, altatási technikákkal, csecsemős rutinokkal.

És valahogy összeérnek-csengenek a dolgok, ez az ősz gazdag volt, anyukám nyugdíjas lett, mostmár igazi nagymama, három unokával. Úgyhogy kihúzhatós ágyak kerülnek a gyerekszobáinkba, hogy lehessenek nagyszülős-unokatestvéres ottalvásos nyaralásokat tervezni majd. 

FOLYTATÁS

Futás. Az első év lelkesedése szerencsére nem maradt abba, bár idén már nehezebben tudtam megszervezni a futásokat és sok hónapot zártam kevesebb km-rel, mint amit szerettem volna magam mögött hagyni, de javultak az időim, sokat alakult a mozgásom, fedeztem fel új helyeket, mindenképp jó volt és nagyon büszke vagyok magamra.

Folytatódott Tádénak az ovi, már nagyfiú, középső csoportos, egy év múlva már az iskolaválasztáson fogok pörögni. A növekedés és korosodás megállíthatatlan és elkerülhetetlen, ennek az elfogadásán bőven van még mit dolgoznom. Néha csak nézem, és látom, ahogy forognak a kis agytekervényei, néha csak ránézek és elcsodálkozom, hogy mikor lett ilyen inas gazellafiú. Mindenesetre jó helyen van.

A kapcsolatunk 7. évében vagyunk, lassan minden sejtünk, amivel megismertük egymást, kicserélődik. Hihetetlen dinamikával éljük a napokat, heteket, vannak mélypontok, vannak veszekedések is, de alapvetően egy úton vagyunk és haladunk előre, még mindig van mit kiismerni a másikon, nem unatkozunk. Sajnos randizni nagyjából háromszor jutottunk el csupán az év során, legutóbb augusztusban voltunk, ezen azért muszáj lesz javítani. 

MEGÉRKEZÉS

2020-ban kezdtem el egy óriási önismereti utat, ami egy jó évig tartott, ősszel lett vége az alkalmaknak. Hihetetlen utat jártam be, nagyon megdolgoztam, megdolgoztunk érte, hogy sokkal jobb legyen, mint ami volt. Erősebb, magabiztosabb, elfogadóbb, rugalmasabb, realistább. Most jó, jól bírom magam és a világot is, helyén van minden.

Aztán itt van az is, hogy vége annak az időszaknak, amikor 0-24 a gyerekek közt vagyok és egyedüliként érzem felelősnek magam minden őket érő ingerért. Természetesen még mindig én vagyok az elsődleges gondozó, de már másokra is nyitottak, már más is neveli, egyengeti az útjukat a szűk családon kívül. Ez nekik is jó és nekem is, persze jó érezni, hogy jó helyre kerültek. Nagyok lettek. Már el tudják mondani, mi fáj, mi nem jó és azt is, hogy mit akarnak. Nem kell találgatni, hogy vajon a foga jön-e vagy a hasa fáj vagy csak front van. A legtöbb dolog kiszámítható, és ugyan vannak újfajta nehézségek, de az az óriási felelősség és folyamatos készenlét, ami egy csecsemő és tipegő mellett van, kicsit lejjebb ment. Nekem ez nagy dolog és nagy könnyebbség, és amennyire megható a fejlődésük, annyira megnyugtató látni, ahogy keresik az egyre nagyobb függetlenséget. Ezzel nemcsak nekik, de nekem is nyílik ki egyre jobban a világ, ki tudja, talán jövőre még nyaralni is eljutunk anélkül, hogy egy utánfutót kelljen kölcsönözni hozzá, hogy legalább fele olyan komfortos legyen máshol, mint itthon. 

És itt van az is, hogy szépen átnéztem és újraéltem az elmúlt éveket, és így született egy emlékkönyvem, az #anyánaklennijó, és ezt végre Tamás is elolvasta, és nevetett és meghatódott és azt mondta, hogy Judit, olyan jó, hogy ezt megcsináltad nekünk.

Gazdag év volt, a mérleg bőven jó irányba billen. Kicsit minden jobban a helyére került, és ez szép dolog. Szeretném vinni tovább magammal annak az érzését, hogy sok mindenre képesek vagyunk Tamással, erősek vagyunk, de szeretnék kicsit többet pihenni, lassabban élni. Szeretnék egy sziklakertet, egy kis retekföldet, szederbokrot, nyugodt hétvégéket, sok családi találkozást, több kávézást barátnőkkel, és persze kicsit többet látni a világból, jobban magamba szívni azt, ami feltölt. Szeretnék futóversenyre menni, kissátor és hatféle úszógumi és hűtőtáska nélkül strandra menni, kicsit többször más főztjét enni, a kávéimat lassabban inni, több filmet nézni, jókat olvasni, keveset félni tőle, hogy mikor hívnak az oviból, hogy a gyerek belázasodott. Szeretnék ülni a teraszon, és nézni, hogy a gyerekeim egyre többet játszanak egymással. Szeretnék új terveket szőni magamnak, amik segítenek frissnek maradni. Jó sok dolog ez, de talán nem lehetetlen, igaz?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.