Hat éve kérte meg a kezem, ott volt a zsebében, miközben a Deichmannban próbáltuk a cipőt, miközben a Sparban vettük a vacsorát, miközben zavartan nem tudott a kérdésre válaszolni, egyikre sem (mit ennél? mit nézzünk ma?), és én kérdeztem azt is, hogy kész a gyűrű? nincs, nincs, dehogy, pedig már én is azt hittem. És mondta, hogy mikor megöleltem, félt, hogy megérzem a kis dobozt a zsebében. És mikor készítettem a vacsorát, kijött, és megkérdezte ott a 10. emeleti panelkonyhában, hogy kérdezhet-e valamit, és én mondtam, hogy igen, és képes volt azt kérdezni, hogy Azt szeretném kérdezni, hogy játszhatok-e még egy counter strike-ot? és én akkor elsírtam magam, és arra tulajdonképpen épp emiatt nem is emlékszem, hogy pontosan hogy kérte meg a kezem ma 6 éve, de megkérte, és azóta nincs megállás, idén talán még nászútra is eljutunk.