selfcare

8+1 selfcare gyakorlat a karanténnapok túléléséhez

Nagyon sokat tanultam az elmúlt hónapokban, nemcsak magamról, hanem arról is, hogy tudom magam segíteni. Vannak technikáim, sokat olvastam, sokat foglalkoztam azzal, hogy milyen mindennapi kapaszkodókat tudnék magamhoz venni, hogy amikor úgy érzem, nehezebb, ne uralkodjon el rajtam a kétségbeesés, a magány, ne jöjjön a szomorúság mint A Négyszögletű Kerekerdőben. 

Szóval sok kis módszerem van, egyiket sem én találtam ki (a napi 5 kivételével, ez Tamással közös fejlesztés), viszont kedves segítőtársak a mindennapokban. Itt összegyűjtöm őket, magamnak is, nektek is, próbáljátok ki őket – ha nem is mindet, biztos van köztük olyan, ami ebben a túlélő időszakban jól jön.

  1. Napi 4

Napi 5+1-nek indult, de végül kiselejteztük a felesleget. Este, mikor már alszanak a gyerekek, megbeszéljük a napi élményeinket. Eleinte ezek voltak: 

Újdonság

Vicces

Rossz

Másképp csináltam volna

+1: bók a másiknak

Aztán Tamás kérésére kivettük a rosszat, mert nagyon elvitte panaszkodós irányba a beszélgetést, és nem ez volt a cél; majd az én kérésemre a másképp csináltam volna rész is kimaradt. Szükség van valami tiszta jóra, egyedül is, közösen is. Már egy éve “csináljuk”, jól esik nagyon.

  1. Amiért hálás vagyok

Az egyik legnépszerűbb # anyukakörökben a magyar instán. Ezt a tanácsot egész pontosan tegnap kaptam: vezessek hálanaplót. Esténként írjam le azt a legjobb 5 dolgot, ami aznap történt velem. Azzal, hogy napközben is figyelem, mi kerülhet majd a top5-be, jobban ráhangolódom arra, ami jó, segít megélni azt, ami jó, kedves, amiből erőt lehet meríteni.

Olyan másfél hónapja néztem egy selfcare anyagot, ami az írást, mint kreatív eszközt vonja be az önismereti munkába. Ennek ezermillió jó aspektusa van, magam is tudom, érzem. Ebben az anyagban láttam nagyon jó gyakorlatokat arra, hogyan lehet a mindennapokba becsempészni azt a kis pluszt, amitől nem a rutin fogja elaprózni a napokat, heteket, hanem kis jutalomfalatként, az időt és figyelmet magunkra fordítva tudunk kicsit töltődni. Most ebből az anyagból fogom nektek a kedvenc gyakorlataimat megmutatni.

  1. Örömlista

Fogj egy papírt, egy tollat és mindent, de mindent írj le, ami örömet okoz számodra. A forró kávétól az olvasásig, mozgásig, összenevetésig, körömfestésig mindent és bármit. Lehetnek nagyobb lélegzetvételű dolgok és aprócskák is, lehet olyan, ami 2 percig tart vagy akár egy egész napon át. Már attól jobb kedved lesz, hogy ezeket összeírtad! Én kitettem a hűtőre, olyan helyre, hogy a gyerekek ne egyék meg egyből. Amikor van egy kis időm vagy úgy érzem, szükségem van SOS egy kis töltődésre, választok közülük kedvemnek és időmnek megfelelő tevékenységet. Legyen benne olyan is, amit egyedül tudsz csinálni, de persze társas programok, pillanatok is kaphatnak helyet. Jó lesz.

  1. Hogyan illeszd be a napjaidba az örömöt, a jutalmat?

Szintén listaírós feladat, hasonlít az előzőhöz, fedi is, meg nem is. Gondold át, mi esne jól, mire vágysz. Mi az, ami feltölt? Mi az, amire nagyon jól esne egy kis idő? Utazás? Főzés? Kertészkedés? Hobbik, vágyak listája ez. Aztán gondold át a napodat, a napirendedet. Hova lehet valamit ebből rendszeressé beilleszteni? Jó, mondjuk ha a hobbid az, hogy a világot utazod körbe, arra most nincs lehetőség, kicsit le kell fordítani a dolgot kicsire. Én például ha nem is napi rendszerességgel, de azért pár naponta szánok időt az írásra, amíg a gyerekek alszanak. Vagy az olvasásra. Vagy tanulásra. Futásra és biciklizésre. Sorozatozásra. Most ezekre van lehetőségem, ezek töltenek fel, ezeket illesztem be. Nem mindet egyszerre, azért olyan napok nincsenek, de innen is lehet elcsípni egy kis időt, meg talán onnan is. Ha összejön, örülök, ha nem, még mindig ott a kis örömök listája 😉

  1. Mit hoznál vissza egy számodra boldog időszakból?

Gondolj életed egy olyan szakaszára, ami szuper volt. Mitől volt az? Mi történt akkor? Hogy tudnál ebből valamit átcsempészni a mába? Nekem például nagyon klassz időszak volt, mikor az esküvőnkre készültünk, futni is akkor kezdtem el. Vagy voltak idők, amikor egész sokat nevettem. Most ezen dolgozok többek közt, hogy megint ilyen idők legyenek.

  1. Egy jó kis idézet

Na, már nagyon kezdek romantikus lenni, mi? De pedig ez is jó. Válassz egy idézetet, ami fontos neked. Ami ad valamit. Ami most illik a jelenlegi időszakodra és jól esik rágondolni. Gondold át, mit jelent számodra. Mutatom az enyémet, ami egy jó régről hozott Fodor Ákos: “Tudsz játszani? Tudok. És szeretsz is? Szeretlek is.” Nagyon jó néha visszamenni ehhez, meg ahhoz, mit jelent ez számomra.

  1. Brain dump

Ez amolyan idegből írás. Nem tudom, nálatok van-e olyan, hogy napokig nem szabadultok egy gondolattól, körbejárjátok, és még mindig ott van, nem hagy nyugodni. Ilyenkor kell egy kis csend, egy nagyobb papír és egy toll, felírni középre ezt a gondolatot, a kulcsszavát mondjuk, és mehet. Minden. Ami csak ehhez kapcsolódik. Egész szépen elvitte a dühömet egy ilyen, mikor a karantén szót jártam körül.

  1. 10 perc spontán írás

Már egy másik, kreatív írásos tanfolyamról szedtem ezt a gyakorlatot. Papír, toll, időzítő. 10 percig írni, folyamatosan, bármiről, akármiről. Nagyon felszabadító, elkalandozó, kikapcsoló.

+1. Autogén tréning

Ez úgy minden mellett és alatt ott van nekem. Azt olvastam, akár egyedül is megtanulható, de nekem szerintem például nem ment volna. Viszont vannak nagyon jó légzéstechnikák, relaxációs gyakorlatok, amikről persze nem tudok beszámolni, mert nem csinálom őket, én ezt kezdtem el megismerni és megszeretni. Lazít sokat. 

Nos, ez a jelenlegi mentálisegészség-öngondoskodás pakkom, vegyél belőle, próbáld ki, hátha van valami, ami segít egy kicsit ennek a fura időszaknak a túlélésében.