család, énidő, mindennapok

A napirendről

 


Van egy íróasztalom, amikor visszamentem homeoffice-ban dolgozni, kaptam egyet, kis székkel. Azonban jelenleg nincs se hely, se lehetőség felállítani, használni, luxusnégyzetméterpazarlás lenne, így a gyerekek téliruháit tartom rajta szép kis kupacokban egy kevésbé hivalkodó sarkoban. Meg hát nem is dolgozom, ugye. Mármint értitek. A gyereknevelés nem írósztal mögül történik, haha.

Úgyhogy amikor kapok egy kis lehetőséget elvonulni, akkor a pelenkázóból átalakított Tádéasztalt szoktam befoglalni, ahol egyébként meglepően szép rendet tart.

Arról akartam nektek mesélni, hogy hogy telik a téli szünet. Merthogy az a helyzet, hogy én a hétvégén fogtam egy lapot, és szépen leírtam, hogy melyik nap mi lesz. Hogy az lenne persze a szép, ha egész nap piszamában lennénk, forró csokit szürcsölnénk, elpillednénk egymás ölében a kanapén, fotóznám, ahogy szépen duplóznak, rajzolnak, neadjisten minden nap kaját rendelnénk, hóesésben sétálnánk, Tádé szökdécselne mint egy friss kis rénszarvas, Ida arcát kicsípné a hideg és ülne szépen a babakocsiba, visszamondaná, hogy vauvau, ház, kuka, ilyenek.

Van rólam egy olyan kép, valamelyik reggel készült, hogy a fürdőszobában ül Ida a földön, Tádé áll a vécé mellett pocos fenékkel, én meg feltűrt köntösujjal szedem ki a vécéből azt, amit valamelyik beledobott és ugye ahogy a Bingből tudjuk, pisin, papíron és kakin kívül nincs másnak helye a vécében, tehát hogy a reggel így indult. De ezek, tudjuk jól, mindennaposak, biztos vagyok benne, hogy Alec Baldwin felesége is csinál néha gusztustalan dolgokat az 5 gyerek mellett, nemcsak hasizmozik.

De hogy a valóság azért a kettő között van, és jó sok munka van benne.

Irtó mereven napirendpárti vagyok, voltam, már a legelejétől fogva. Most, hogy azért kicsit nagyobbak, már nem mindig van ez a totális rugalmatlanság, de azért képes voltam még pár hete veszekedni Tamással, mert délelőtt a séta közben hagyta elaludni Idát, holott akkor nem kéne aludnia, el van tolva az egész nap.

Azért ez nem így van. De mint ahogy nekem is mint egy falat kenyér, úgy kell bizonyos időközönként a nyugi, a gyerekeknek is kell szerintem a rendszer, a váz, a miheztartásvégett. Könnyű ilyet írni, de az első pillanattól kezdve azon mesterkedtem, hogy amikor Tádé alszik, akkor aludjon Ida is. Amikor már beálltak nála az alvások, ment is, és most úgy néz ki a dolog, hogy ebéd után egyszerre alszik mindkettő 1,5-2,5 órát. Mondhatnátok erre, hogy meg sem érdemlek ennyi szabadidőt, de szeretném leszögezni, hogy sok meló van ebben, meg minden délelőttben is, így rendesen szomjazom ezt az időt, aminek általában legalább a fele házimunkával megy el.

Szóval fogtam a lapot. 8-ig mindenki kezdje el a napot, öltözzön fel, mosson fogat, reggelizzen meg, legyen beágyazva, kiszellőztetve. Aztán jön egy óra közös játék. Tádénál most már egy jó hete megy a borítékozás: az egyikben olyan játékok vannak, amiket tud egyedül is játszani és/vagy nem baj, ha Ida is jelen van, a másikban meg apu-Tádé / anyu-Tádé játékok vannak. És halljátok, használj. Jön a borítékkal, kérdezi, mit húzott. És akkor azzal játszik. Néha megunja, húz újat. Persze ehhez kell, hogy szeresse a rendet, azt hiszem. Terveztem be délelőttre sétát is, de itt nincs ám szép idő, sétáljon ilyenkor az, akinek muszáj. Ebédre minden napra olyat terveztem, ami félórás kaja és lehetőség szerint mindhárman szeretjük, így jutott nekem például 3 adag paradicsomleves tegnap és másfél palacsinta ma. Nem baj, ők legalább jót ettek. Van mesenézés is, én nem fogok nektek hazudni, van hát. Korai ebéd, mások akkor reggeliznek talán, a déli harangszóra már pakolom be a mosogatógépet, tiszta pelenka, vécéztetés, szellőztetés, Ida elalszik, Tádé elalszik, fél 1 és 1 között már szusszanhatok is egyet. Ekkor szoktam újabban relaxálni, ami után nem is kívánom már a fekvést, szuszogást, csak néha olyan csábító odabújni valamelyik gyerek mellé és belealudni az olvasásba. Van erre is példa. De inkább a kis megérdemelt kávém társaságában kicsit kikapcsolok, bekapcsolódok a világ dolgaiba és halk házimunkákat végzek, amik a délelőtt gyűltek össze. Összerakom fejben a délutánt. Várom haza az uram a munkából! Aki, ha nem dicséri meg kellőképp az addigi teljesítményem vagy legalább nem akar azonnyomban kézmosás után terheket megosztani, sajnos nem a legkedvesebb feleséget kapja minden nap, de hát ő legalább lát felnőttet nap közben. Viccet félretéve, pikkpakk itt a 6 óra, a vacsora, a fürdetés, mesélés, altatás, és ha szerencsénk van és nem vagyunk hullafáradtak, egy kis felnőttidő.

Féltékeny bosszankodással olvasom, nézem azokat a többgyerekes anyukákat, akik látszólag csak úgy élnek. Spontának, összedobják a gyerekkel a mézeskalácsot, nem kell türelmet erőltetniük magukra, ha a gyerek a tészta közepén kezdi el szaggatni a figurákat, nem kezdenek el ordítani, ha az egyik gyerek egy fakockát vág a másik gyerek fejéhez, hello, Montessori.

Biztos vagyok benne, hogy mindig minden az alapozáson múlik, a nevelésben, kötődésben is. Mármint ehhez nem kell ebben biztosnak lennem, attól még így van, hanem hiszem. De azért ez nagyon sok munka. Az, hogy ma Tádé másfél órán keresztül eljátszott azokkal a színes biszbaszokkal, utána meg még félórát ráhúzott a kockákkal meg egy kisautóval, szerencsére egyre gyakoribb, persze frontfüggő, és most, hogy ezt leírom, egész biztos vagyok benne, hogy a holnap délelőttünk egy katasztrófa lesz.

Az, hogy nincs íróasztalom, hanem idekérem magam a Tádééhoz, hogy neki itt minden a lehető leginkább hozzávalóan van berendezve, szerintem tökéletesen szimbolizálja azt, ahogy élünk, amire berendezkedtünk. Lesz majd olyan is, hogy ő ül az enyémhez, de ahhoz előbb meg kell itt élnie saját magát és ebben ahol csak lehet, segítenünk kell őt is, meg Idát is. És még akkor is van olyan, hogy látom, de nem hiszem el, és ezért nem is tudok közbeavatkozni, hogy a fajátékot becélozza és pont fejen találja vele a kicsit. És aztán jön, hogy nagyon haragszom-e még rá. Mert ő amúgy már előkészült az alváshoz, nézzem már meg, milyen ügyes. És akkor utána folytatjuk ott, ahol abbahagytuk.

Szóval nem tudom, ez az egész a napirendmerevség miatt van-e, és sok-sok dologban megkérdőjelezem magam, de ebben nem. TESSÉK, ajándék nektek, tőlem, 2020 karácsonyán! Majd csinálok napirendtervezőt, napirendnaplót, egy napirend-coach leszek, napirend gifekkel az instagramon (és továbbra is irigy hitetlenkedéssel nézem majd azokat, akik enélkül is elégedetten fekszenek-kelnek).