selfcare

Anyu miért szomomú

Ha olvasol egy ideje, tudhatod, hogy nem vagyok valami kiegyensúlyozott. Az elmúlt 10 évben kétszer jártam már terápiába, egyszer szülés után, egyszer pedig egy évig pszichiáterhez is, aki úgy állapította meg, hogy bipoláris depresszióm van. Szedtem rá gyógyszert, de nem volt elég. A problémák nem múltak el, és csak úgyanúgy tokosodtak bennem a dolgok, csak egyszerűen nem csapódtak a hullámok egy nagy sziklafalnak. Hangulatstabilizáló és -javító. Kordában tart. Abbahagytam a gyógyszereket, mert nem éreztem jól magam ezeken az alkalmakon. Ha elmondtam, mi bánt, elbagatellizálta a szakember. Hogy ne legyek már ilyen perfekcionista. Másokról mesélt, magáról mesélt, a cipőm dicsérte. Idegesebb voltam az alkalmak után, mint előtte. Abbahagytam.

Aztán jött a hosszú, kevés örömmel lejátszódó terhesség után egy nehéz szülés és nehéz felépülés. Habár bizonyos szempontból megerősödtem, a dolgok nem változtak. Mindig húztam egy célvonalat, hogy ha azt elérem, jobb lesz. Ha felépülök. Ha elkezdek mozogni. Ha újra tavasz lesz és lehet menni. Ha vége a karanténnak. Ha elkezdődik az ovi. Ha beáll az ovi. Ha meggyógyul a gyerek. Ha kialszom magam.

És ilyenkor jön is egy fázis, egy hiperszuper aktív nap. Amikor tele vagyok energiával. Kitakarítom a lakást, gyerekekkel játszom, olvasok, szemöldököt szedek. Rend kint és bent. Vagy épp futok 10 km-t, aztán kétszer is viszem a gyerekeket játszótérre. Újra vicces vagyok ezeken a napokon, nevetek és sikerül megnevettetnem egy másik felnőttet is. Ilyenkor eszembe jut, hogy azért régen volt ilyen sokszor. Hogy bizonyos kollégákkal milyen igazán jókat nevettünk. Hogy milyen szuper érzés nagyon jókat nevetni és megnevettetni valakit.

Aztán jön valami. Nem tudom, mi. Másnap már eleve feszülten ébredek. Ugyanúgy adott minden feltétel. Vagy körülmény. És nem megy. Kifacsartnak érzem magam, szorongok, túlélek. Nem érzem magam jó társnak, jó anyának (elég jó anyának). Tompa vagyok, fakó, labilis, sírós. Érzem a fájdalmat a derekamban, a vállamban, a fejemben. Nem tudom megmondani, mi a baj. Csak ennyi: nem vagyok jól, segíts. 

Már nem tudok több célvonalat húzni, jól akarok lenni. Nem tudok mást okolni, de nem tudom “összeszedni” magam. Nem akarom, hogy minden nap ilyen hiper legyen, elég nekem fel ennyi is, de nem csak havonta egyszer. 

Kerestem egy új szakembert. Megpróbálom újra, mert nem tudok mit mondani rá, hogy “anyu miért szomomú?” és nem lehet, nem szabad, hogy ez így maradjon. Hazudni pedig nem akarok.