Minden idilli, Tamás még dolgozik, Tádé épít meg szót fogad, Ida is tele van mondanivalóval, kevésbé hisztis. Csak én nem vagyok idilli, ami bennem van,
Sajnos ez a tanév nem úgy indult, ahogy szerettem volna. Eredetileg úgy gondoltuk, ekkor már Ida is ovis lesz, hát nem lett. Közben nem tudom,
Lassan egy éve nem érem utol magam. És ennek nincs köze ahhoz, hogy visszamentem dolgozni, mert igazából azzal van a legkevesebb teendőm. Mintegy felüdülésképp csinálom.
Mikor épp hátradőlnék, hogy kicsit megpihenjek, lazítsak, hagyjam a dolgokat végre maguktól történni, próbáljuk ki, megy-e kicsit jobban (nélkülem is), akkor PUFF, jön az arconcsapás.
Elkezdődött az új év, elvileg az utolsó ovis, hiszen a nagycsoportot kezdte Tádé. Egy jó hét telt el belőle, és már itt a góc a
Egy éve, két éve, három éve. Kezdjük a hárommal. Három éve már nagyon vártam, hogy Ida bármelyik pillanatban jelezze, hogy jönne ide. Ki. Hogy hiába
Nagyjából egy másfél hete írok-fordítok egy bejegyzést arról, hogy hogyan egyszerűsíthetünk az életünkön annak reményében, hogy attól kiegyensúlyozottabbak és boldogabbak leszünk. Majd. Egyszer. Előrebocsátom, hogy
Igyekszem mostanában egyszerűsíteni. Megfogadni a banális tanácsokat, negyedévente kiselejtezni a ruhákat, nem gyűjtögetni, nem pocsékolni az időt.Megválogatni, mivel, kivel töltöm. Például hónapok óta tervezem, hogy
A fejemben úgy élt, hogy hétfőn elkezdődik itthon a gyerekek egyik legjobb nyári hete. Viszonylag sokáig alszunk, na annyira azért nem, hogy már délelőtt keljünk