anyaság, énidő, mindennapok

Feltöltve

Most még gyorsan lopok egy kis időt, amíg kint leszakad az ég, bent meg tart a hétvége, még senki se (annyira) éhes, hogy ne tudjon valamit nélkülem csinálni.

Nehéz két hét van mögöttem, sok-sok elbizonytalanodással, kétellyel, anyaságkérdéssel. Olyan napok is voltak, amikor nagyon nem éreztem magam a helyemen, kibújtam volna kicsit a bőrömből, jó lett volna kicsit másképp. Nagyon rosszul viseltem a hosszúhétvégét, mert semmi nem úgy alakult, ahogy szerettem volna: nem mentünk anyuékhoz, nem mentünk sehova, mert megfáztunk, mert minden zárva volt, mert rossz idő volt. Én meg már annyira vágytam rá, hogy kicsit kapjak valamit, hogy töltődhessek, és annyira rosszul esett, hogy újra össze kell szorítani a fogaim és húzni magam magam után. És ha egyébként még egyszer meghallom, hogy az embernek arra van ideje, amire akarja, hogy legyen, jó eséllyel nekimegyek annak, aki ezt mondja. Mert akárhogy tetriszezem a napjaim, bizony a nap végén mégis nekem jut a legrövidebb idő a forró zuhanyra.

De! Sikerült egy szuper hétvégét összehozni. Mentünk most anyuékhoz és rengeteget voltam a szabadban. Olyan helyeken, ahol – hiába ott nőttem fel – még sosem voltam. Sétáltunk kettesben Tamással, láttunk őzet, nyulat, búzatáblát, erdőt, tanyát, Simpsoncsalád-felhőket. Futottam a szélkerékhez, bicikliztünk ki a városból, futottam a bányatónál, voltunk játszótéren, jókat ettünk, jókat kávéztunk, a gyerekek felszabadultan játszottak és élvezték, hogy nem csak két fáradt szülő van körülöttük. Fél 10-kor már aludtunk, olvastunk, fotóztunk, a gyerekek pillanatok alatt aludtak el. 

Végre itt volt az, amire vágytam. Kint lenni, egyedül lenni, befejezni egy mondatot, új történeteket hallani, nem a saját főztöm enni, számíthatni más segítségére, a gyerekekkel nem állandóan türelmetlenkedni a fáradtság miatt. És ez a tavasz! Micsoda színek, micsoda illatok! A sok eső miatt vagy hogy nem égett ki egyből minden? De láttátok a vadvirágokat, a zöldellő fákat és ezeket az életerős(nek tűnő) földeket? Csak úgy szívtam magamba a színeket, illatokat, hangokat, érzeteket.

És nem azzal jöttem haza, hogy jajj de kár, hogy nem tudom ezt minden hétvégén eljátszani, micsoda igazságtalanság a távolság, hanem hogy húdeszupervolt, rég volt ennyire jó, hogy így együtt állt minden, amire szükségem volt.