emlék

Gyerek- és pedagógusnap közé

Gyerekkoromban végtelenek voltak a nyarak, mert anyu és apu is iskolában dolgoztak. Persze jártunk be évzáró után is meg évnyitó előtt is, tudtuk, hogy osztályozó, alakuló vagy csak simán értekezlet lesz, bizonyítványösszeolvasás, vagy már a dekorálás kezdődik a következő tanévre. De a nyarak hosszúak voltak, fél éven át tartottak, meleg volt, minden nap barátnővel játszós, vagy unokatestvérezős. A kedvenc gyerekkori emlékeimben nyár van, paprika- és paradicsomillat, nyári ételek, vidám textilminták, biciklik, táborok, meg hogy anyu mindig ott van velünk.

Ez az első nyaram, mondom ezt május utolsó napjaiban, amikor igazágtalannak érzem, hogy mégsem lettem én is pedagógus, hogy az én gyerekeimnek nem fél éven át fog tartani a nyár. Hanem lesznek ügyeletben is, mert nincs annyi szabadság a világon, hogy az egész nyár kiugró élmény legyen. De persze tudom, hogy ezek a gyerekek, az enyéim, ezek jó helyen lesznek. Vannak kis barátaik és vannak szerető nénik, akik bekenik őket naptejjel és vigyáznak rájuk.

Hetek óta itt mocorog bennem, hogy nem akarom, hogy ennek a tanévnek vége legyen. Olyan jó helyen van mindenki most, annyi szeretetet, érdeklődést és támogatást kapnak a gyerekek és mi, szülők is, amiről nem akarok lemondani. Azt akarom, hogy minden ugyanígy maradjon, ugyanezekkel a nevekkel. Nem akarok változást. Miért akarnám, ha ez jó? Honnan tudjam, hogy ugyanilyen jó lesz nekik szeptembertől is? Ráadásul akkor már a nagycsoport kezdődik Tádénak, Idának meg talán az ovi, de én nem akarom, hogy ovis nagylányom legyen, én az én kis pufók, babakocsiban tolható kislányomat akarom, aki még éjjel odabújik hozzám, úgyhogy hiába győztem meg Tamást az emeletes ágyról, nem akarom azt se, a babajátékokat akarom meg a pufók kis húst a csuklójuknál. Meg hogy a kisgyerekek, akikkel körül vannak véve, ugyanolyan kis ártatlan, nyűgös, kedves, babarcú gyerekek legyenek mindenféle gonoszkodás nélkül.

Nem akarom ezt a szerencsét elengedni, kiengedni az életemből, azt a biztonságot, hogy nap végén megkapom a pár szót a gyerekről, vagy hogy a gyerek nap végén boldogan szalad oda az óvó nénihez egy utolsó ölelésre. Nem akarom elengedni azt a sok kedves szót, gesztust és törődést, azt a sok emberséget, amit ebben az évben kaptunk. 

Olyan hosszú út vezet még előre, sokáig, és annyi változás lesz még, és tudom, hogy sose lesz már ennyire minden a helyén. Szóval itt vagyok ezekkel a dolgokkal itt magamban, kavarog a gyerekkor a felnőttkorral, és csak szeretném visszatolni a dobozba ezt a 2021/22-es tanév végét, akármennyire is jönne ki. 

A képről: amikor gyerek voltam, szerettem anyukám biciklijét tolni az udvaron, rajta a kosarávval és felnőtteset játszani. Ez itt Idával az én kosaram, amit ovis koromban kaptam, és ő itt szintén szereti utánozni, amiről azt gondolja, hogy a felnőtteknek jó.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.