Ma van négy éve, hogy megtudtam, Tádénk lesz. Jó két hét még, és két éve, hogy megtudtam, lesz egy második babánk is. És pár nap, és harmincöt leszek.

Vannak éveim, amikre nem is emlékszem. Nem tudok felidézni szülinapot pl. Emlékszem, mikor elsős lettem, olyan gyertyát vettek anyuék, amiket nem lehetett elfújni. Emlékszem aztán későbbi bulikra is. Aztán emlékszem még a 18. szülinapomra. Aztán volt egy 23., ami azért volt fontos, mert a barátnőim azzá tették. Aztán volt egy 30., az már Tamással. De a legjobbemlékű a 31. volt.

Párhónapos házasok voltunk, itt éltünk már kettesben, elkezdtünk berendezkedni. Nem volt még kocsink, mindketten ingáztunk. Pár napja tudtam meg, hogy fiam lesz, holott kislány korom óta tudom, hogy lányom lesz majd egyszer. Tamás a postát hívogatta azon a héten többször is, mert elkavarodott a karácsonyi ajándékom. Jó hideg volt aznap. Anyuék küldtek egy dobozt. Anyu első nagy patchwork-takarójával, ami azóta is a kedvencem (sajnos Tádéé is), pucolt dióval, mézeskaláccsal, bögrékkel, jó szavakkal. Tamástól is kaptam ajándékot, amiről akkor még nem gondoltuk, hogy napi ezer órát fogjuk használni, ha gyerekeink lesznek. Csak azt, hogy jó lesz majd róla meghallgatni a kedvenc számainkat. Szerintetek arra használjuk, hogy a kedvenc számainkat hallgassuk, vagy altatózene megy róla? Eltaláltátok. Sétáltunk egy nagyot, elkezdtük nézni a kisfiú ruhákat, és vettünk égősort az első közös karácsonyfánkra.

Tele voltam nyugalommal (legalábbis így emlékszem), várakozással. Maradjon meg ez az emlék mindig. Szépek voltunk, fiatalok, a karácsony is olyan szép volt. Itt is, ott is, amott is.

Aztán utána összefolynak az évek, voltak csúcsszuper ajándékok, de valahogy elmúltak. Nem nagy dolog, a gyerek az első. Majd elfújja ő a gyertyám. Az egyik szülinapomon konkrétan a Tropicariumba mentünk, miközben állati migrénem volt, mert Tádénak akartam élményt szerezni. Természetesen leszarta, nekem meg büdösek voltak az állatok. Hát így.

De ez a 35, ez, ameddig már csak hármat kell aludni (anyu, sötétet vagy világosat?), ez most kicsit olyan kerek. Mikor ilyen idős volt anyukám, én már jó nagy voltam. Arról nem is beszélve, hogy az én szememben-tudatomban-lelkemben anyu 32 éves korában fixálódott. Biztos akkor voltam olyan idős, hogy elkezdtem felfogni úgy igazán ezt a kor-dolgot. És ez a 32 nagyon felnőtt ám, dolgozik, két gyerek, ott tanít a szomszéd teremben nálam egy évvel fiatalabbakat. Baglyokkal, számegyenessel.

Hát én meg nem. Annyira telve vagyok a gyerekkori emlékekkel, érzésekkel, annyira benne vagyok ebben a Tádi-Ida-Tamás univerzumban, hogy nem is érzem ezt a 35 évet itt mögöttem. Azért a napokban befestem a hajam, hátha készül pár fotó, ahol Ida majd nézi, hogy jé, itt anyu olyan idős mint én.

Tavaly is azt kértem, hogy együtt legyünk esetleg, ne csak karácsonykor, hanem előtte egy héttel. De mindenkinek sok dolga volt, nem jött össze. Idén is ezt kérném, de nem kérem, annak is örülünk, ha karácsonykor együtt lehetünk.

Na még hármat kell aludni, és végérvényesen középkorú nő leszek, a harmincmultam átkeresztelődhetne negyvenleszek-re.