Home office-ban vagyunk mindketten, ketten vagyunk itthon meg az internet, a munka meg a hírek. Tamás folyamatosan vészforgatókönyveket gyárt. Legyenek egy mappában az anyakönyvi kivonatok és fontos iratok. Hova meneküljünk és mivel. Ne vegyek több avokádót, mert az euróból van és az drága. Vegyünk meleg pulcsikat, mert a gáz is rohadékdrága lesz. Egy fiókban legyenek annyi cuccok, amikkel lehet menni. Vegyünk táskákat. Be tudunk-e vásárolni bármiből egy évre. Néha eszembe jutnak a bunkerépítő apokalipszistúlélők, hogy ők vajon milyen ponton vesztették el a valóságot.

Ha jön beszélgetni, kiadni a gőzt, ad egy új pániklöketet. Ő kicsit lehiggad talán, nekem meg egy nagy kő nyomja a mellkasom és megpróbálom nem elképzelni, hogy össze kell szedni a cuccaink, hogy másoknak is össze kell(ett) szedni a cuccaikat, próbálom kiégetni a fejemből a metrómegállóban szoptató anyuka képét, keresem, hogy minek örülök, miért vagyok hálás, minden rendben lesz, nem egyik pillanatról kell majd menekülni, nem azért csinálják a szirénapróbát. Más teendőkbe menekülök, kényszeresen takarítok továbbra is, minden nap lokalizálódik valahova a testembe valamiféle fájdalom, sütök-főzök a gyerekeknek, bújunk, fogjuk egymás kezét és belenyomorodok ebbe. A pedagógiai szakszolgálathoz járok szabadidőmben, mintegy kikapcsolódásképp, ez a lelki wellnessem, és azok a legjobb óráim, mert akkor úgy érzem, csak az van, ami ott van, haladunk, a gyerekeknek jó, jobb lesz, lehet örülni a sikereknek, célokat kitűzni, időt mérni, valaki máshoz is szólni, valami másról is szólni. Nagy ügyet csinálni abból, ami igazából nem is nagy ügy. Nap végén pipáljuk a napot: ha jó volt, mosoly, ha rossz, szomorú arc, ha semleges, semleges arc. Ha egyedül sikerült átaludnia az éjszakát, dicsért, kiscsillag, 7 éjszaka után mozi, toprikárium, diznilend, kisautók, csillagok az égről. A kicsinek homokozó, kirakózás, összebújva alszunk, hagyom, hogy a hajamat csigázza állandóan, anyu, nézd, lufi a fejed, hehehhahaha. Sok Garfieldot nézünk, Tádé heherészik, ennek örülök. Nem frissítem a telexet. A többit meg se nyitom. Csak az időjárást, hogy legalább termopulcsikat ne kelljen vennünk mert a gáz KURVADRÁGA lesz Judit, felejts el minden extrát. Nyugtatok a lelkiismeretemen azzal, hogy adományt viszünk. Le is írom ide.

Aztán lejön Tamás, hogy az ukrán kolléganője férjének ma van a születésnapja. Kérdezi, tudnak-e azért valahogy ünnepelni. Tortát akart sütni, de már csak három tojás van, és nem lehet kapni, nem is lesz több, így nem lesz torta. Megölel nagyon, én meg nézem a 30 tojásunkat a hűtőben és alig várom, hogy vége legyen a napnak és pipálhassunk, hogy ez a nap is egy jó nap volt.