anyaság, gyerekek

Kétgyerekes anyaság – tűz és víz

Úgy érzem, erről a kisbogárról kevés szó esik. Nem azért, mert ne lenne velem (majdnem) minden percben, mert itt van: jön, ölel, segít, feltart. Szeptembertől bölcsis lesz, megy a MACI csoportba, ahol szerintem remekül fogja érezni magát.

Anyaként, mert hát most ugye ezt és szinte csak ezt csinálom, sok-sok dologban alakulok, akár hétről hétre hozok új elvi döntéseket, és nem arra gondolok, hogy eszi-nemeszi-nemkapmást, vagy hogy velünk alszik-e, sokkal inkább arra, hogy hogyan legyek jelen mellettük. Mert mindig azzal szembesülök, hogy ami az egyiknél működött, a másiknál nem működik. Na meg fordítva, ami nem működött a nagynál, lehet bejön a kicsinél.  

Ami utat Tádé már kitaposott magának és bennünk, azon Ida csak érdeklődve végigsétálgat. Nem azt mondom, hogy nehéz meglepni, vagy hogy ne örülnék nagyon az ő fontos kis állomásainak. Inkább úgy gondolom, kicsit könnyedebb anyaként mellette, vele lenni. De mindenképp más.

Tádéval sose tudtunk lemenni az udvarra úgy, hogy ne minden arról szóljon, hogy vele foglalkozzak. Tádénál egy óráig tart az altatás még most is, igaz, már nem kell küzdeni vele, hogy maradjon az ágyban, nem kell teljesen ingermentes környezetet biztosítani neki, csak mesélni, ott ülni a lábánál és időnként emlékeztetni rá, hogy alvásidő van és az ezredik kérdését majd holnap tegye fel. Ida magától mászik be az ágyba és vár. Megy a kád mellé és vár. Ida bújik; másképp fontos neki a testi közelség. Tádé rám szól, hogy hagyjam máN abba a simogatását, mert zavarja, Ida meg húzza a kezemet a fejéhez, hogy cirógassam. Ida nem saját nyelven beszél, hanem úgy, ahogy azt vártam annak idején. Tádé sokkal inkább feladta, feladja a leckét minden életszakaszban, sokkal inkább kreatívnak, el- és befogadónak, türelmesebbnek kell lenni, és ezért néha úgy érzem, főleg, ha fáradt vagyok, hogy Idát elhanyagolom. Hogy ő csak nő, ellesi a környezetét, a testvérét, néha kéri a kis törődést, de egyébként nincsenek nagy elvárásai. És ettől olyan rosszul érzem magam. Főleg, ha kialvatlan vagyok, és mégis rám jön a “fejlesszük, csak jót csináljunk egész nap, mindent meg még egy kicsit többet” érzés, ami egyébként egy káros érzés nagyon. De hátha másnak is ismerős!

És ilyenkor emlékeztetem magam arra, hogy a két gyerekem nagyon más, más igényekkel, más temperamentummal, más tapasztalással. Idának sose lesz ott a tudatában, hogy lett volna egyedül is. Nem is kell vele úgy csinálni, mintha pótolnék valamit, aminek a hiányát egyébként sosem érezte. Viszont mást kér, igényel. Tádé barátkozós, nyílt, kommunikatív gyerek volt mindig is, szeret függetlenedni. Sokszor éreztem úgy már egész kiskorában, hogy nem azért fontos neki a testi közelségem, hogy érezze az anyját, hanem “eszközként” használ: eljutni valahova, elérni valamit. Fájt, és amikor elkezdte fontosnak érezni, hogy kifejezze az érzéseit, öleljen, puszit adjon, az óriási dolog volt számomra, már nagyon szükségem volt rá. Iduska viszont az elejétől kezdve igényli, hogy védjük, óvjuk, ott legyünk. Ez nem szeparációs szorongás (biztos benne van az is), hanem egyszerűen ilyen. És ha lát valakit, akit még nem szokott meg, úgy csinál, mintha az nem lenne ott. Lesüti a szemét, és keres engem vagy az apját. Sok idő kell neki, hogy feloldódjon, hogy integessen, mosolyogjon, felvegye a kapcsolatot a felnőttel. És én egy ideig magyarázkodtam emiatt, hogy hát igen, ő ilyen, majd fog integetni. Nem bántja senki, de sok felnőtt megjegyzéseket tesz erre, hogy bezzeg a XY már név szerint köszön neki, fut elé; hogy mi lesz vele így a bölcsiben; miért sír annyit? 

És tudjátok mit? Nincs a kislánynak semmi baja, ne akarja se velem, se vele elhitetni senki, hogy azért, mert nem olyan barátkozós és igényli a biztonságot adó közelségünket, beilleszkedési problémái lesznek. Másfél éves. És ugyan semmi szándékolt rosszindulat nincs ezek mögött a megjegyzések mögött, de bennem azt hívja elő, hogy még közelebb legyek, és még inkább nyugtassam meg, ha neki nem komfortos, hogy egy idegen belemászik az intim szférájába. Nem fogok én emiatt többet magyarázkodni. Minden gyerek más, minden ember más. Biztos van erről egy jó svéd gyerekvers <3