család

Kiskarácsony

 

Az az érzésem, hogy valami kimaradt. Hogy elfelejtettem valamit. Hogy nem lesz hús a karácsonyi asztalon, vagy biztos kicsírázik addig a krumpli, vagy elfelejtem időben kivenni a fagyasztóból a gesztenyét, vagy valakinek elfelejtem odaadni az ajándékot.

Ma az utolsó falat ételt is beszereztem, és ezzel vette kezdetét ez a fenti érzés.

Az idei karácsony más mint a többi – ezt a kereskedelmi szövegíró íratja velem, és ugyan vissza is dobnák a szlogenjavaslatot, ha dolgoznék, de mindannyian tudjuk, hogy attól még igazam van.

A gyerekek még kicsik, de annyira már nagyok, legalábbis az egyik, hogy a várakozás besózta rendesen. Az adventi kalendáriumnak ugyanakkor nem sok értelme volt, mármint nem azt várta, hogy mit rejt a kis zsák (nem is értem, egy radír nem elég izgi?), hanem hogy ISZKELJÜNK. Mármint X-eljünk. Már csak kettőt kell aludni és karácsony!

Arra gondoltam, ideje elkezdeni megteremteni a saját hagyományainkat. Az előző karácsonyokból merítve és tanulva bőségesen leszállítottam az elvárásaimat, így nem érhet csalódás. Meg ugye járok terápiára is. Ha csalódás ér, talán ügyesebben kezelem majd. És most nem arra gondolok, hogy barna sálat kapok zöld helyett, hanem hogy az utolsó pillanatban is átválthatunk webcam-karácsonyba.

Voltam olyan laza, és megkérdeztem Tamást, van-e ötlete saját hagyományra. És volt. Az első itteni karácsonyunkkor 24-én kirándultunk egy óriásit, kettesben, én mondjuk hazafelejövet sírtam, mert többször is elcsúsztam a jeges járdán, de ő erre csak nevetve emlékszik. De rendben, úgy tervezem, hogy menjünk egy jó kis sétára. Két éve pedig készítettünk egy time-lapse-videót a fadíszítésről, idén is megcsináljuk.

Aztán úgy is döntöttem, hogy nem kötelező mindenkinek a legünneplőbb ruháját felvennie. Mondom, idén laza vagyok. Azért nem mackó, de lehet kényelmesben lenni, megengedő vagyok.

A menü is kezd alakulni, én halat nem vagyok hajlandó se csinálni, se enni, így itt aztán nem lesz semmiféle vízijószág 24-én. De lesz viszont bőrösmalac, remélem, jó ropogós pikkelyekkel, lesz finom káposzta hozzá, ami már kész is, és lesz hercegnőburgonya, amit lehet, hogy csak egy nagyoncsúnya sült krumplipüré lesz, de hátha nem. Káposztából nem elég sose, így már begyúrva várja a pogácsa, hogy szaggassam és süssem, napok óta puhul a citromos-mákos linzer lekvárokkal és csokikrémmel, és a gesztenyés fatörzshöz is kiveszem mindjárt a gesztenyét a hűtőből, rozmaringágam nincs, de félek, nem az lesz a legnagyobb hiányossága. A linzer eddig tutisiker mind a négyünknél, azt visszük 2021-re is, a többiről majd beszámolok. Minden a streetkitchenről, én idén nem kísérletezek más háziasszony tutibeváltegyszerrekétadag-receptjével. A maradékokat meg visszük magunkkal, ha jó, ha nem!

Hát így várjuk, igyekszünk hangolódni, rugalmasak lenni.