énidő, selfcare

Ma megfigyeltem – 4.

Ma megfigyeltem, hogy milyen jól esik egy-két bók.

Este előkészítettem magamnak a kávét, hogy reggel csak alá kelljen gyújtani, és alá is gyújtottam, és közben relaxáltam egy gyorsat, elkészítettem Ida reggelijét, Tádé kakaóját, de még tegnap este találtam egy darab papírt, üresen, rajta egy tollal, Tamás kobozhatta el a gyerekektől. És írtam rá valamit, az egyik oldalára, egy kedvességet Tamásnak, ő értékeli az ilyesmit, persze nem találta meg, és el sem olvasta, amíg fel nem hívtam rá a figyelmét. De utána láttam, hogy jól esik neki. És én is kaptam bókot, a napokban többször is, Tádé szerint csodálatos vagyok, az egyik ruhám is csodálatos, amikor azt veszem fel, mindig csodálatos vagyok; és hú de szép vagyok, ha kihúzom a szemem, és amikor mondtam neki, hogy majd ha a feleségének úgy tetszik, hogy kopaszra vágja a haját, felőlem lehet kopasz, de addig nem, akkor mondta, hogy én leszek a felesége – bókok bókja. És ma reggel is kaptam dicséretet, és megfigyeltem, hogy tudtam jól fogadni, mert nem is olyan könnyű a bókot fogadni. Á, csak úgy felkaptam magamra, ú, ezt csak túrtam ezer éve, á, OLCSÓ VOLT (???). És kedves kis üzenet volt, és jól esett. És azt is megfigyeltem, hogy jó volt erre indítani a napot, könnyebben főtt az ebéd, hamarabb ki lett takarítva, lelkesebben vágok bele a no more fehérkenyér+cukor elképzelésemnek. És könnyebb volt az is, hogy nem kapkodtam be a gyerekek maradék reggelijét, kis vajaskiflit kis felvágottal kis kakaóval. Persze az is lehet, hogy csak a nap süt, mert ma az is megfigyeltem, hogy amikor 6 körül kijöttem az ágyból, akkor a redőnyön keresztül nem az az éjszakai vaksötét látszódott, hanem azok a hajnali fények, amikre már ezer millió éve várok.