selfcare

Ma megfigyeltem – 5.

 

Ma megfigyeltem, hogy mennyire haladatlan és lassú és kókadt tudok lenni. Több ideig készültem a futásra, mint amennyi ideig ténylegesen futottam, mert éreztem, ma legalább kétszeresen hat a gravitáció, vonszolom magam, az egész testem elnehezülve létezett egész nap, folyamatosan érzem, ahogy lüktet a vér az ereimben, a szemhéjaim meg csak le akarnának csukódni, de az állkapcsom is alig tudom összeszorítani, annyira vonz a lent. Ami máskor feltölt, ma alig bírom rávenni magam, egész egyszerűen alig csináltam ma valamit, mégis, mintha egész nap meg sem álltam volna. Sírtam is, igen, nem is keveset, fejfájás lett a vége, de hogy miért, hát azt nem tudom. Amikor segítséget kértem Tamástól, hogy rángasson már ki ebből a mai futóhomokból, akkor bezzeg ő meg tudta fordítani: Tádé farsangol, futottam, finom ebédet készítettem, megnéztem egy órás oktatóanyagot a skillshare-en, Idát is szépen elláttam; ő mintha úgy látná, mondja óvatosan, hogy nincs igazam – amit érzek, az nem fedi a valóságot, szerinte, fejezi be még óvatosabban. Megfigyeltem továbbá, hogy el tudtam fogadni a tanácsot, miszerint: vannak nehéz / szar / nem olyan vidám napok, van sírás is a nevetés mellé – ettől nem vagyok rossz, megtapasztalom, hagyom, engedem, ennyi, elfogadom, hogy nem mindig minden annyira klassz. És azt is megfigyeltem, hogy már egyre többször tudom magam viszonylag hamar kihúzni, persze azért ma is kellett egy kis lökdösés, de aztán gyorsan végiggondoltam, mi okoz nekem örömet, és így előszedtem az ágy alól a gyerekruhákat, rendszereztem, a kicsik mennek a padlásra, a jók majd a komódba, merthát a tavasz is mindjárt itt van, ma láttam sok rügyezést, Ida méretet ugrott.  Azt is megfigyeltem ma, hogy már nem fárasztom ki magam kimerülésig egy-egy tevékenységgel, hanem sikerül kis falatokra osztanom a dolgokat, és nem frusztrál, ha nem sikerül mindent elintézni egyszerre. 

Büszke vagyok magamra, hogy mégis sikerül majd úgy lefeküdnöm este aludni, hogy nem is volt olyan rossz ez a nap.