család, emlék

Pozitív

Otthon voltunk anyuéknál, friss házason, szuper őszi hétvége volt. Sétáltunk, ettünk, beszélgettünk, fotóztunk sokat. Nem voltam jól, sose éreztem még magam így korábban. Aztán hétfőn teszteltem és pozitív lett. Azt a boldogságot! Azt a különlegességet! 

Minden pillanatára odafigyeltem a terhességnek. Úgy éreztem, különleges titkom van. Meg hogy én magam is különleges vagyok. Izgatott voltam, várakozó, boldog.Természetesen voltak hullámvölgyek, befeszülések, de szép terhesség volt.
Aztán szülés után nem sokkal már vártam is, hogy tervezzük az újabb babát. Hogy mikor legyen. Újra vágytam erre a fajta különlegességre, fel sem merült bennem, hogy nem pont ugyanilyen lesz. Aztán amikor újra elkezdtünk próbálkozni, csalódott voltam, hogy nem sikerült elsőre. Aztán amikor sikerült, el is ment. 
Aztán amikor újra sikerült, ez bennem volt. Talán végig. 
És most, hogy felidézem az első terhességem, megint érzem, milyen szép volt az az október. És mellé tenném a lányommal való terhességet, és hú de lelkiismeret-furdalásom van. Őt is nagyon vártam. Imádtam, hogy lányom lesz. Izgultam, hogy nem császárt tervezünk. De mégsem tudtam minden pillanatát átélni, nem ugyanolyan volt. Kiesett az egész 2019, arra emlékszem, hogy januárban szánkóztunk, szeptemberben szültem. Pedig annyira szeretném majd Idának is elmesélni, milyen hihetetlenül jó volt az egész. 
Kész vagyunk, így érzem, nem látok esélyt újabb babára. Nem szeretnék többé terhes lenni. Nem akarok félni, izgulni, nem akarok nem jelen lenni azoknak, akik már vannak és kellek nekik. 
Szóval holnap lesz 4 éve, hogy megtudtuk, szülők leszünk. Imádtuk.És most nem akarok azon gondolkozni, jól csináljuk-e, csak azon, hogy milyen klassz döntés volt Tádé is és Ida is.