anyaság

Segítség – de honnan?

 


Tegnap reggel elindultunk Idával futni, miután Tádét elvittem oviba. Hazaértünk, zuhany, kávé, tízórai a kicsinek, telefoncsörgés. Tádénak nagyon-nagyon folyik az orra, menjek érte. Fél 11-re már itt voltam két gyerekkel, ebéd(tervek) nélkül, fáradtan, Tamás az egyik szobában homeoffice-ban, kezdődik a nap, a hét újratervezése.

Anyu, játsszunk! Anyu, Ida nem hagy játszani! Anyu, apuval akarok játszani! Nem vagyok éhes, éhes vagyok, anyu, valami teljesen új mesét szeretnék nézni, anyu, apuval akarok játszani, nem dolgozik, itthon van! Tádé, nem szabad, apu dolgozik, Ida egy törékeny baba, ne ijeszd meg, anyu, elfelejtettem, hogy Ida egy törékeny baba, sír, véletlen megütöttem, Ida, köpd ki, anyu, éhes vagyok, Iduskám, azonnal felveszlek, várj egy kicsit. Mit adjak nektek enni?

Elalszanak, szusszanok egyet. Oké, nem vagyok ennyire rossz anya, csak váratlanul ért a helyzet. Mindenesetre össze kell kaparnom, amim van, hosszú hetünk lesz. Nem szabad annyira sajnálnom magam. Hiába lenne bébiszitterünk, a homeoffice miatt úgysem lennék vele kisegítve. Relaxálok egyet, az ad egy kis erőt. Természetesen hamar ébrednek, folytatódik az apu, ha itthon van, akkor nem dolgozik, tehát miért nem játszik velem? helyzet. Gyorsan, gyorsan, hagyjuk dolgozni, gyere, van itt egy kis foglalkoztató, játssz velem! Ne sírj, Tádé, majd ha már sötét lesz, apu fog veled játszani. Addig Ida… Ida ideül az ölembe, majd rajzol valamit. Munka után Tamás elugrik a bevásárlásért, pont annyi tétel hiányzott, hogy ne ússzam meg, hogy mégiscsak menjek majd boltba. Pedig megfogadtam, a szabadidőm, szabadidőnk nem a sparban vagy az auchanban fogjuk tölteni, az hétszentség. Mire hazaér, már késő van, egész nap nem beszéltünk. Jön a délelőtt beígért játék, addig legalább én is tudok kicsit Idának adni valamit, ami csak az övé. Vacsoraidő, hirtelen tör rájuk az éhség, mire a magam vacsoráját elkészíteném, ők már rég esznek, én etetek, éhesen, fáradtan ülök az asztalnál, jó étvágyat kívánok, aztán Ida utolsó falatkája után szépen magamra húzom a háló ajtaját, oldják meg, most cserbenhagyok. Ugyanaz a régi-régi lemez, a bezártság, a türelem, a magány, a segítségnélküliség. Reggel még olyan jól indult minden.

Az altatás jó. Mindkét gyerekkel összebújok kicsit, jól megszeretgetem őket, ők is engem. Mire már csak ketten vagyunk ébren, gyorsan beszélünk pár szót, fáradt vagyok, jó napod volt? Igen, jó volt. Látom, hogy fáradt vagy. Nézzünk valamit. Pucolsz narancsot? Ja, pucolok. 20 perc múlva már ő is fáradt, de én még nem akarom elengedni a napot, kell még valami, legalább még 20 perc, amikor kicsit felnőtt vagyok, nézek még pár videót, belealszom. Pár óra múlva Ida kelt, sír, jön az orsziporszi, mindenki szépen visszaalszik, én még másfél órát forgolódok. Figyelem a zajokat. „Megnyugszom, ellazulok. Megnyugszom, ellazulok.”  Fél 3 körül elalszom. 5-kor rosszul mozdulok, beakad a vállam, a lapockámnál. Visszaalszom, Tádék 5:30-kor kelt, visszaalszunk, 7-kor kezdődik az új nap. Sírva a fájdalomtól, nem tudok kikelni egyedül az ágyból. Ki segít ma? Hogy oldom meg? Jézusom, mi lesz már megint? Gyógyszer, kávé, mozdulatlanság. Tádé megvizsgál. Anyu, az a baj, hogy a levegő bejutott a könyöködbe és az agyadba. Le kell feküdnöd. Itt ez a tea, idd meg. Sajnos elfogyott a sebtapaszom, de rakni kell rá. Jó? Tádé, ha lefekszem, ki vigyáz a gyerekeimre? Az apukájuk! De dolgoznia kell. Akkor felhívom az anyukádat, szemüge mamát. És van egy szakácsom is.

Aztán szépen összeszedtem magam és már sokkal felkészültebben belevágtunk a napba. Séta a 0 centis hóban, lett ebéd is, a lakás nagy részét is összekapartam kicsit, alszik mindkettő és a homeoffice is megy.

De hogy ezt hogyan kéne csinálni, azt nem tudom. És azt se, mások hogy birkóznak meg egy-egy ilyen (meg ilyenebb, tudom, olyan is van, nekem is szokott lenni) 24 órával. Bébiszitter? Közel lakik a nagymama? Nagy teherbírás? Mi a titkotok?