A legmeglepőbb helyzetekben jut eszembe az apuka, akiről már írtam itt korábban is. Még nagyon kisgyerekes anyuka voltam, az első igazi játszóterezős szezonunkat éltük Tádéval,
Akármennyire is undorodom és félem a madarakat, a madárcsicsergés mindig jó érzést kelt bennem, de ami egy kicsit fura, hogy ha baromfiudvart hallok, valami kellemes
Néha érzem a hiányt, vagy hogy nem jó az egyensúly, hogy az anyaság-feléség-én háromszögnek mindig rövidebb az egyik lába, akkor rágyúrok arra a rövidebbre, akkor
Január tizenegyedike, ez már bizony nem is az első hétfő, senki sem beteg, már mióta a helyemen kellene lennem, dehát nem és nem. Azzal, hogy
Kicsit nehezebb a ráhangolódás, mint vártam. Valahogy úgy képzeltem, hogy oké, új év, új hétfő, minden visszazökken a helyére. De nem zökken. A nagyobbiknak nehezebb
Nem egészen így képzeltem az őszi szünetet. Vagy úgy az őszt. Persze igazságot a 2021-es ősznek: a legszebbszínű, legmelegebb októbert éljük, amire emlékszem. Két éve
Sosem értettem, hogy lehet egy sapkát elhagyni, kabát nélkül hazavinni a gyereket oviból, nem kimosni rögtönazonnal a büfis/hányásos kispárnát, csak a szennyesbe tenni, nem feltölteni
Szeptember elseje van, Tádé megkezdte a középső csoportot, Idának 2 hét múlva szülinapja, kezdi a bölcsit, én egy hónap múlva elkezdek dolgozni, Tamás is lekezd
Ha mással történne, vagy mondjuk velem csak mondjuk egy kis idő távlatából és úgy mesélném, esetleg egy sorozatban látnám, valamennyit egész biztos nevetnék azon, amilyenek