Jelenleg már hetek óta tart az átmeneti állapot. Van persze előnye is, a gyerekek nagyon egymásra találtak, Idát megnyugtatja éjjel, hogy Tádé ott van vele,
Nagyon nehéz heteken vagyok túl. A mai nap tetőzött sok minden, ordítottam, veszekedtem, rosszat hozott ki belőlem a szél (is). Utólag áll össze sokszor a
Még karácsony előttre kaptam időpontot EEG-re, de be kell hozzá utaznom Pestre. Ahogy elképzeltem, hogy szenteste előtt pár nappal sötétben, egy vadidegen helyen a Keleti
Minden második linkedin bejegyzés arról szól, hogy lépj ki a komfortzónádból, hisz a csodák ott történnek, az önfejlesztés csak ott lehetséges. Én nem akarok kilépni
Sajnos ez a tanév nem úgy indult, ahogy szerettem volna. Eredetileg úgy gondoltuk, ekkor már Ida is ovis lesz, hát nem lett. Közben nem tudom,
Lassan egy éve nem érem utol magam. És ennek nincs köze ahhoz, hogy visszamentem dolgozni, mert igazából azzal van a legkevesebb teendőm. Mintegy felüdülésképp csinálom.
Mikor épp hátradőlnék, hogy kicsit megpihenjek, lazítsak, hagyjam a dolgokat végre maguktól történni, próbáljuk ki, megy-e kicsit jobban (nélkülem is), akkor PUFF, jön az arconcsapás.
Egy éve, két éve, három éve. Kezdjük a hárommal. Három éve már nagyon vártam, hogy Ida bármelyik pillanatban jelezze, hogy jönne ide. Ki. Hogy hiába