anyaság, család, gyerekek

Új próbálkozás

 

Két vagy három napja még csupa lelkesedés voltam. A nagy újra oviban, megdicsérik, hogy nem kell már gumilepedő, hogy milyen ügyesen öltözik fel egyedül. A kicsivel újra ketten, sajnos az időjárás bezárt minket, de azért próbálkoztam. Az éjszakák ugyan katasztrófák, éjfélkor mindkét gyerek ébred, az egyikkel én a kanapén, a másikkal a férjem a nagyágyon. Betegség, nyűgösség, fognövesztés, szeparációs szorongás, félelem a sötéttől. Néha megmakacsolom magma és hurcolom őket vissza a saját ágyukba, ahogy elalszanak, de aztán a sírásra, a sírva “anyu, anyu” kiabálásra annyira rossz felébredni, hogy megadom magam.

Szóval a lelkesedés. Már nem is tudom, honnan, de elkezdett bennem motoszkálni a Montessori. Talán az új könyvek, amiket Tádénak vettem? Nem tudom, de elkezdtem ötleteket keresni, találtam egy klassz csoportot is, beléptem, nézelődtem, és találtam egy yt csatornát. Egy amerikai kétgyerekes anyuka csinálja, egész hasonló korú gyerekekkel, mint a mieink. Egyből beszippantott, egy nagyon összesezdett, allűröktől mentes nő, értelmesen beszél a dolgokról, igényes kis videókkal. Néztem is Ida alvása közben 3-4 videót, és közben formálódtak bennem a tervek. Nem volt teljesen új, találkoztam már ezzel az egésszel, de most az a felismerés ért, hogy magunktól is így csinálunk dolgokat, és valahogy úgy gondoltam, nagyon értékelné mindkét gyerek. Még nem késtem el semmivel, jó, ágyaik vannak, tehát nem földön lévő matracon alvás van, de sok mindent tudnánk elővenni mi is, hasznosítani, bevinni a napokba. Persze azért a mi otthonunk nem olyan, mint ennek az amerikai nőnek, nincs külön-külön hálószoba a két gyereknek, nekünk külön dolgozó sem, gyakorlatilag a nappaliban-konyhában élünk, éjjel meg… hát ki-ki a saját ágyán kezdi, aztán meg belakjuk a rendelkezésünkre álló teret. Ugyanakkor valahol zavar már jó ideje, hogy a gyerekszoba nem gyerekszoba, hanem cask 3 órára használjuk alvásra, valamint a gyerekruhák tárolására. Pocséklásnak érzem. Lelki szemeim előtt látom, ahogy a fiam átmegy és játszik egyedül. Könyvet nézeget, épít, rajzol, bebúj a sátorba, plüssökkel játszik, mittudomén. Szeretnék a megfigyelője lenni ennek az egésznek. És szeretném kicsit visszakapni a nappalit.

Úgyhogy anélkül, hogy bármi újat vásároltunk volna, elkezdtem. Szétszedtük a pelenkázót, átalakítottuk íróasztallá. Átnéztem a játékokat, mindent elérhető távolságba tettem, amit elérhetnek, és ezeket is szelektáltam, egyszerre nincs elöl az összes játék, cask párféle, majd cserélgetjük őket. Ezt persze nem is tudtam volna korábban megcsinálni, Tádé csak felmászott volna a nyitott polcokra, de Idánál úgy gondoltam, szépen menne.

Azt hiszem, ott követtem el a hibát, hogy túl sok stockfotót néztem erről az egész élethelyzetről. Amit lehetett, átalakítottam a környezetben. Egy videót arról is megnéztem, hogy nevelte önálló alvásra a nő a gyerekét. Nagyon tetszett.

Első nap Tádé nagyon elégedett volt azzal, hogy van íróasztala. Rajzolt, sokat kirakózott. Boldog voltam. Még másnap is jól műkdötek a dolgok, bár Idát nem érdekelték az elérhető játékok, a fogait növeszti, semmi sem érdekli. Aztán ma nem ment a nagy oviba, köhög, taknyos.

Megőrülök. Mindent meg kell néznem, ha pislant egyet, azt is. Semmit nem hajlandó egyedül csinálni, cask a fenekének a kitörlését, amit pont még nem kéne. Az altatás nehéz, ki van éhezve rá, hogy hozzám bújjon. Délután is, éjjel is. Sír, fél a sötétben. Leszarja az elérhető játékokat, a világ felfedezését, a saját kis birodalmat. Csak akkor érdekes, ha velem csinálja. Persze Ida “nem kell”, dehát hova tegyem? Mit csináljak vele? Nyűgös egyébként is.

Igazából egyik gyerekkel sem tudok úgy foglalkozni, ahogy szeretnék. Fáradt vagyok hihetetlenül. Mi nem szeretünk esőben sétálni, bogarászni, ez van. Látom, másoknak nincs rossz idő, cask rossz öltözet. Oké.

Türelem, az kéne nekem, sok, meg alvás, sok. Szeretném én őket bevonni, megfigyelni, hagyni felfedezni, de elfáradtam, csalódtam is, magamban. Nekem, nekünk miért nem megy? Tudom, nem egyik napról a másikra. De megint csak ott tartok, mit csináljak másképp, hogy jó legyen? Jobb, élhetőbb. Hogy mindkét gyerekkel tudjak foglalkozni, hogy ellegyenek kicsit nélkülem is. Ja, hogy arra amúgy sincs lehetőség? Hát igen. Lassan két hete futni sem voltam, betegek vagyunk, az idő is szörnyű. 

Kicsit olyan ez, mint a gyerekeknek való főzés. Megcsinálom én a sajtos-zabos-répagolyót, de úgysem eszik meg. Mások gyereke meg a halványítózellert mártogatja a vöröslencsekrémbe. És még mosolyog is közben.